Tervezz borítót!



A tervek szerint idén megjelenik a Tagadj mindent! című regényem, és végre eljött az idő, hogy borítótervező pályázatot hirdessek hozzá. :)  Igyekeztem összeszedni a legfontosabb dolgokat, amikre szükségetek lehet, és biztosra veszem, hogy hamarosan szuper borítókkal fogtok meglepni. :)


Fülszöveg tervezet:

A tizenhét éves Váradi Emma a szabályszegéstől se riad vissza, hogy elérje a célját. Úgy érzi, hogy a rideg nagynénje csak koloncként tekint rá mióta a gyámja lett, és mellette semmiképp se olyan jövő várja, amivel ki tudna egyezni.
Miközben próbálja felkutatni a távoli rokonait abban a reményben, hogy új otthonra találhat, Konrád, a helyes, fiatal rendőr betörésen éri. A fiú alkut ajánl Emmának: nem tartóztatja le a lányt, de más módszert kell választani, hogy rendbe tegye az életét. A Konrád által javasolt út sokkal ijesztőbb, de nem fordulhat vissza. Emmának szembe kell néznie a szülei emlékével, a magánnyal, a tönkrement barátságokkal, és mindeközben egy új kérdést is meg kell válaszolni: 
Mit tegyen, ha szerelmes lesz abba a fiúba, aki a saját boldogsága felé tereli?


Főszereplők:
  • Emma: sötét hajú, kék szemű, átlagos testalkatú lány. Zárkózott, makacs típus, de igazán bátor is egyben. Szabadidejében szívesen dekorálja a szobáját kartonból készített díszekkel.
  • Konrád: 22 éves, sötét hajú, zöldesbarna szemű, marcona tekintetű fiú. Sportoló testalkata van,  kedvenc ruha összeállítása a póló-farmer kombináció. A foglalkozása rendőr, és ennek lesz is jelentősége a regényben.


Néhány támpont:
  • a történet a Velencei-tónál játszódik, ezért megjelenhet a vízpart, strand illetve a kishajókmotorcsónakok, vitorlások
  • jöhetnek a hattyúk, mert az egyik kulcsfontosságú jelenetben nekik is szerepük lesz
  • Emma szereti a hajózáshoz köthető szimbólumokat, mint például a horgony vagy a kormánykerék, és a kedvenc motívumai, amivel dekorálni szokott a szív, csillag, nap, hold (ezeknek nincs igazán jelentősége a regényben, de hátha valakit pont ez inspirál)
  • a könyv címe azokra a dolgokra vonatkozik, amit az emberek nem mondanak ki egymásnak, és emiatt bonyodalmak adódnak, így valamilyen formában a titkok, titkolózás is megjelenhet

Technikai információk:
  • Szerző: Tavi Kata
  • Cím: Tagadj mindent!
  • A könyv a Vörös Pöttyös sorozatba kerül, a pöttyöt hozzá itt tudjátok letölteni
  • a kiadó kérése, hogy jogtiszta képekkel dolgozzatok. Innen tudtok válogatni: https://www.dreamstime.com vagy https://123rf.com
  • Mennyiségi korlát nincs, de kérlek titeket, ha két terv között csak apró változtatás a különbség, például más a betűtípus, akkor azt küldjétek el, ami nektek jobban tetszik.
  • A terveket Facebook üzenetben várom. Határidő: 2020. július 25.

Nyeremény:

A számomra legjobban tetsző terv készítőjének felajánlok egy dedikált ajándékkönyvet.
A beérkező terveket Katona Ildikó kiadóvezető fogja megtekinteni, és a végleges borítóról is ő fog dönteni.

Nagyon kíváncsian várom a terveket, szóval ne kíméljetek! 😍😍😍

Megjegyzések