Borítótervező pályázat - Eredményhirdetés


Először is köszönöm a rengeteg beküldött borítótervet, elképesztő mennyiségű pályamunka érkezett be hozzám, összesen 280 darab. Számtalan izgalmas megoldással találkoztam, és nagyon változatosak lettek a tervek. Ahogy néztem az újabb és újabb borítókat, tudtam, hogy nehéz lesz a döntés, hiszen le kell szűkítem a kört néhány darabra, ami számomra a történetet képviseli, és a kiadó figyelmébe ajánlok. A végső döntést nem én hozom, hanem a kiadóvezető, és még az is lehet, hogy nem az általam kiválasztott tervekből választ, hanem az albumban fogja megtalálnia a számára tetsző ötletet.
A nekem legjobban tetsző terv készítőjét, akit a lista alján fogtok találni, szeretném megajádékozni egy dedikált kötettel.

Sajnos sokakat nem tudtam ide beválogatni annak ellenére, hogy csodás hangulatú terveket készítettek vagy sok pozitív visszajelzést kaptak az oldal látogatóitól. Nekem minden terv kedves volt, és mindenkinek hálás vagyok, hogy megtisztelt a munkájával. ❤


Lássuk tehát a listát:

Rojkó Enikő terve egyszerűen édes, nagyon megfogott már elsőre is. Ez a borító inkább a történet romantikus oldalát emeli ki, és megjelenik benne több fontos motívum is. Nagy előnye még, hogy szinte megelevenedik a szemem előtt könyv formában, és a cím betűtípusát is kiváló választásnak tartom.



Fabók Boglárka egyetlen tervet küldött, de nekem nagyon megtetszett, mert egyrészt imádom a lilát, másrészt annyi információt sikerült rácsempészni erre a képre, hogy beszél a fülszöveg helyett is. Van itt vízpart, romantikus naplemente, fiatal lány és egy zseniális megoldás a címnek a két irányba mutató táblával, ami még szimbolikus is, hiszen a főszereplő lány időnként maga se tudja, melyik irányba induljon az életben. Imádom ezt a tervet, és kész.



Kolozs Kitti Anna küldte a legtöbb borítótervet, és neki két ötletét is a szívembe zártam.
Mindig is akartam egy fehér borítót, szóval rögtön felkaptam a fejem erre a vasmacskás megoldásra. Egyszerű, de nagyon figyelemfelkeltő a kép, és szuperül játszik azzal a kevés színnel. Abszolút jó választás, egyszerűen hibátlan ezt a terv.



Kolozs Kitti Anna küldött először tervet a toll motívummal is, és hamar megvett vele magának. A legutolsó ellenőrzés szerint ez kép kapta tőletek a legtöbb lájkot. Ez az a borító, ami ugyan semmit nem árulna el a könyv tartalmáról, de biztos, hogy kézbe akarnám venni, vagy egy webáruházban rákattintanék, hogy többet megtudjak arról, milyen történet rejtőzik a szépséges külső mögött.




Szekeres Ilona terve olyan hozzávalókkal operál, amiket imádok. A vibráló vörös szín odavonzza a tekintetet, ráadásul kimondottan szimpatikusnak találom az ehhez hasonló megoldásokat, ahol nem látom a teljes arcát a modellnek. Megjelenik a címbéli titokzatosság is, ami az egész terv lényegét adja, a hangulata pedig fiatalos, lendületes, kicsit pimasz, amit nagyon bírok.




Végül elérkeztünk a számomra legkedvesebb tervhez, és nagyon örültem, hogy nektek is tetszett. Amikor az első változatot megkaptam, rögtön tudtam, hogy ő a favorit, mert Ambrús Reni úgy találta el a könyv hangulatát, hogy nem is olvasta a történetet, egyszerűen ráérzett. Nagyon meghitt, ahogy a pár öleli egymást, és még a karakterek is stimmelnek. A kép alján lévő hattyúkkal két részre oszlik a borító, és mivel a Sulijegyzetek is ilyen elrendezésű, közel érzem magamhoz ezt a megoldást.


Bár ötletes a címet tartalmazó tábla, nekem a lenti, elegánsabb betűtípussal jobban tetszik.


Mindenkinek köszönöm a munkáját, és ezt az izgalmas két hetet. 😊

Megjegyzések