Könyvfesztivál 2017

Az idei Könyvfesztiválos beszámolót a Grimm-meséktől kezdem, mert szerintem mindenki érezte már, hogy olyan az élete, mint a legkisebb királyfinak. Míg a két idősebb testvért letudják annyival a mesében, hogy jöttek, láttak és győztek, addig a szegény legkisebb srác egész kínlódását végignézzük. Én mindig a rövidített verziót szerettem volna megélni, de folyton a legkisebb királyfi problémáival küzdök, mert velem mindig történik valami. Én vagyok az a tipikus szerencsétlen, aki eltéved, elír valamit, magára borítja a kávét, ha fontos eseményről van szó, vagyis kész katasztrófaövezetet tudok magam köré létrehozni.

Így volt ez idén is. Nagyjából vakon indultam el vasárnap a Millenárisra, ugyanis azzal kezdődött a nap, hogy szétesett a szemüvegem, úgyhogy vadászhattam optikát a neten, ahol meg is csinálják ebben a fura időpontban. Annyira nem rossz a helyzet, például a villamost - méreténél fogva - észreveszem az utcán, de arcokat nem ismerek fel, szóval az ismerősök simán azt gondolhatták volna, hogy valamiért levegőnek nézem őket.
Aztán ott volt még problémának a saját zombiságom: nagyjából tíz óra is elmúlt, mire belőttem, hogy milyen bolygón, melyik ország melyik városában lakom, és tudatosult bennem, hogy Könyvfesztiválra megyek dedikálni, szóval ne hagyjam otthon a könyvjelzőket, amiket magammal akartam vinni. Azt nem is hagytam otthon, ellenben a tolltartómat igen, ami azért kellemetlen, hiszen az embernek rituáléi vannak, és abban tartottam a dedikálós tollamat kimondottan az ilyen jeles napokra!!!
Na jó, ezt is túléltem persze, erős lány vagyok, de mire kiértem a Millenárisra, már elengedtem mindent, és az egyik kedves ismerősöm szállóigéjét mantráztam magamnak: bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is.
A tömeg már messziről is látszott, meg is ijesztett. Jó időbe került, mire átverekedtem magam a burger és barbecue fesztiválra kijött emberáradaton a Millenáris parkjában (ez nem volt könnyű, de aki könyvet akar olvasni, dolgozzon meg érte), és végre becélozhattam a kiadói standokat.
Tudom, ünneprontó vagyok, amikor azt mondom, hogy nekem annyira nem nagy esemény egy könyvfesztivál, de mentségemre legyen mondva, hogy a munkámból kifolyólag rengeteg időt töltök könyvespolcok között, és elég jól ismerem a kínálatot. Szakmabeliként megszoktam, hogy a dedikálás napját leszámítva én ilyenkor dolgozom, egyedül azt sajnálom, ha lemaradok egy olyan beszélgetésről vagy programról, ami érdekelne.
Ráadásul a tömeget kimondottan nem szeretem, és lehet, hogy vasárnap lévén kevesebben voltak, mint szombatonként szoktak, azért még így rengetegen kilátogattak. Bevallom, azért titokban nagyon örülök, hogy az emberek eljönnek ide, hogy találkozhatnak a kedvenc íróikkal és könyveket vegyenek. Ez jó dolog, na.

A terveimmel ellentétben egészen estig kint maradtam, találkoztam kollégákkal, kávéztam a barátokkal, de nyilvánvalóan az olvasókon volt a hangsúly. Köszönöm mindenkinek, aki eljött a dedikálásra, nekem ez mindig hatalmas élmény, sok pozitív energiát kapok tőletek . :)
Életemben először dedikálhattam pólóra is, na meg tudtam hosszabban beszélgetni egy  kedves olvasómmal, akivel kitárgyaltuk, miért is szeretjük harminckét évesen a gimis regényeket, és arra is rájöttem, milyen szórakoztató, amikor barátnők együtt jönnek dedikálni, és egymást piszkálják, természetesen szeretetből, amíg sorra kerülnek. 

Persze a KÉRDÉS számtalanszor elhangzott (már csak így emlegetem, nagy betűvel, mert olyan sokszor érdeklődtök), hogy mi is a helyzet a befejező kötettel. Igazság szerint néhány órával a dedikálás után a kiadóvezető is megkérdezte ezt, de Katona Ildikó mindezt szavak nélkül tette. Csak rám nézett, és rá volt írva az arcára, hogy mit szeretne hallani. :)
Értek én a szóból.
Végül megbeszéltem vele és Varga Beával (csak az egyik titulusát említve az egykori szerkesztőmmel), hogy június elején leadom a kéziratot.
Ahogy majd haladunk a munkával, mindig tájékoztatlak titeket is, hogy hol éppen tartunk a folyamatban, hogy végre papírformát öltsön a Sulijegyzetek 4. része. Higgyétek el, én is várom, hogy megjelenjen. :)

Végeredményben rettenetesen jól éreztem magam.
Köszönöm mindenkinek.



Megjegyzések