Részlet - Táncvarázs (Sulijegyzetek 3.)



 1. fejezet
 AUGUSZTUS, AMIKOR MÉG TOMBOL A NYÁR
Krisztián



  – Ezt baromira nem így képzeltem – morogtam. A sarkamon hintáztam, és azt a kupac szerencsétlenséget figyeltem, akit normális napokon a haveromnak nevezek.
  – Ne károgj már, mint valami vénasszony! – mordult rám Ákos. – Szétcseszed az agyam.
  Szerintem azt már elvégezte valaki más. Ákos totál szétcsúszva ült a padon, félig lehunyt szeme alatt karikák húzódtak. Farmerban és gyűrött, fekete ingben volt, látszott rajta, hogy nemrég esett ki egy buliból. A kezében papírpoharat szorongatott, néha beleivott a kávéba.
Tíz perce bukkant fel, azóta semmi értelemeset nem nyögött ki. Segítettem neki emlékezni:
  – Arról volt szó, hogy beugrasz hozzánk. Szerinted a pályaudvaron lakom?
  Erre abbahagyta a kínlódást, és felpillantott rám. Vajon hány csaj veszett már el, amikor így nézett rájuk? Röhögnöm kellett a gondolatra.
  – Félsz, hogy a tyúkod itt talál? Nyugi, nem fogja azt gondolni, hogy a varázslatos személyisége miatt szobrozom a Nyugatiban.
  – Haver, ne már.
  – Jó, bocs, nem úgy értettem – mentegetőzött.
  – Három hete nem találkoztunk.
  – Világos, három hét hosszú idő. A csaj pórázon tart, én meg le vagyok ejtve.
  A hangosbemondó közölte, hogy érkezik a szegedi vonat. Ákost nem fogom lerázni, a hülye szövegével együtt kell elviselnem.
  – Mivel nyírtad ki magad? – kérdeztem.
  – Bírnám, ha nem viselkednél úgy, mint a faterom – küldött felém egy lapos pillantást.
  – Egy rohadt kérdés volt, semmi több.
  – Tudhatnád, hogy nem élek semmilyen szarral – magyarázkodott. – Te is eljöttél volna, csak akkor nem várhatnád itt a kis hercegnődet.
  – Na jó, most állítsd le magad!
  Lehetett valami a hangomban, ami miatt felhagyott a csesztetéssel.
  – Megint bocs. Szétrobban a fejem – védekezett.
  Vállat vontam, másnaposan ez benne van a pakliban.
  Ákos feltápászkodott a padról, megitta a maradék kávét, aztán összegyűrte a poharat. Elment, hogy kidobja, mire egy gurulós utazótáskákkal megrakott család odament a helyére. Két ikerkölyök visítva ugrott fel a szabaddá vált padra.
  Odébb sétáltam.
  – Láttad volna Kristófot, na ő tényleg durván kinyírta magát – folytatta.
  – Ott volt?
  – A testőrével együtt. Márk nélkül megverték volna.
  – Miért?
  – Mert zakkant a srác, még nem tűnt fel?
  De, feltűnt. És már nem zavart.
  – Tegnap még az átlagosnál is jobban bepörgött, a csajok meg imádták. A pasijaik kevésbé.
  El tudtam képzelni.
  A hangosbemondó újra tájékoztatott mindenkit, akinek még nem tűnt volna fel, hogy épp most fut be a vonat. Ákos nem moccant mellőlem, zombiként meredt maga elé.
  A hátsó két szerelvényből előbukkanó embereket figyeltem, mert Lilla egy reggeli SMS-ben azt írta, hogy a vonat végén talált helyet.
  Hamar kiszúrtam, épp csak felbukkant a vonatajtóban. Vörös hajú, hosszú combú lány tűzpiros trikóban, rövidnadrágban és óriási táskával a kezében. Azelőtt odaértem, hogy leszenvedte volna a csomagját, pedig egy gyíkarc még segíteni is akart neki. Egy pillantással lebeszéltem róla.
  Lilla rám mosolygott, de szinte azonnal kikerekedett a szeme. Megtorpant a vonatajtóban, és vicces arckifejezéssel bámult le rám.
  – Atyaég, levágattad! – mondta.
  Hát igen, rövidebb lett a hajam. Legyünk pontosak. Rövid lett.
  Elvettem tőle az utazótáskát, mert mögötte egy ideges spinkó már majdnem kilökte az ajtón, azt pedig nem hagytam volna szó nélkül.
  Lilla ugyanazzal a cuccal jött vissza Budapestre, amivel július végén elindult Szegedre, a rokonaihoz. A hátitáskáját akkor is ő cipelte, de az utazótáskát meghagyta nekem. Egy kisebb könyvtárat és a fél ruhásszekrényét rámolta bele, amit nyilvánvalóan vissza is hozott.
  Kézen fogtam a barátnőmet, és próbáltam arrébb húzni, távolabb az emberektől. Amikor úgy éreztem, már nem fognak minket elsodorni, ledobtam a táskát a lábamhoz.
  – Szia – mondta, és szinte vibrált az izgatottságtól. – Levágattad a hajad!
  Nem tudtam visszatartani a vigyorgást. Egy sasszem a csaj.
  – Tetszik?
  A kérdés hatására karcsú ujjak kezdtek matatni a szőkésbarna hajamban. Amikor beletúrt a megmaradt pár centis tincsekbe, gonosz mosolyra görbült a szája.
  – Véget ért egy korszak?
  Felnevettem.
  – Igen.
  – Miért hullámosak?
  – Magától csinálja.
  – Érdekes – mondta összevont szemöldökkel, mintha próbálna rájönni, mi a francért is lesz valakinek hullámosa a haja. – Cuki. Olyan kisfiús.
  – Inkább hallgass.
  Átfogtam az arcát, hogy végre megcsókoljam. Virágillat kúszott az orromba, ami emlékeket idézett fel bennem. Amikor a legutóbb éreztem a parfümjét, akkor is a karomban tartottam, annyi különbséggel, hogy kettesben lehettünk.
Tényleg nagyon meg akartam csókolni, de elrántotta a fejét. Döbbenten bámult mögém, lebiggyesztett szája egyértelművé tette, hogy nem tetszik neki az újabb meglepetés.
  – Ugye rosszul látok? – kérdezte félelmetes hangsúllyal.
  Tény, hogy nem volt időm figyelmeztetni Ákos jelenlétére. Vagy inkább az utolsó pillanatig reménykedtem benne, hogy megúszom ezt a szitut, de ehelyett bebuktam.
  – Végre már – lépett oda hozzánk a plusz egy fő, mintha tök természetes lenne az ittléte.
  Lilla nyakába hajtottam a fejem, és el akartam veszni azokban a lágy, eperillatú tincsekben. Lilla még mindig sokkoltan ácsorgott, pedig ritkán áll el a szava. Nem így képzelte ezt a találkozást.
  Én se.
  – Szerintem húzzunk valamerre, mert gusztustalanul sok paraszt van itt – javasolta Ákos. – Tényleg itt akartok egymásnak esni?
  Terveztem.
  Ákos el is indult, de alig pár lépés után sürgetni kezdett, hogy haladjunk. Követtük az ünneprontót.
  – Mit keres itt? – sziszegte Lilla, miközben a tömegben kerülgettük az embereket. A zajtól alig hallottam a hangját. – És hová nyalta ki magát ennyire? Valami lánynál volt?
  – Nem. Buliban. Később elmondom, miért van itt.
  – Jó – mormolta fintorogva.
  A pályaudvar előtt beértük Ákost, aki a 4-6-ost szemelte ki magának. Lilla elsőként szállt fel a villamosra, aztán rögtön bedugta a vonaljegyet a kezelőbe, mert mindig félt, hogy ha bliccelni próbálna, lebukna. Ákosnak bérlete volt, és ezúttal én is elpazaroltam egy jegyet. Szó nélkül álltunk az egyik ajtó mellett, Ákos a telóját nyomkodta, én meg próbáltam rájönni, miért romlott el ez a nap.
  Lilla direkt reggeli vonatot választott, mert a szülei késő délutánig dolgoznak. Tetszett a terv egyszerűsége: kimegyek elé, hazajövünk, aztán együtt töltjük a napot az üres házban.
  Szép is lett volna.
  Később buszra szálltunk, útközben továbbra sem beszélgettünk, mert Ákos még mindig kómázott, Lilla meg valószínűleg magában fortyogott. Ha nem Ákosról lett volna szó, biztos, magasról tesz rá, hogy megzavartak minket, de mindenki tudja, hogy kettejüket összeengedni kockázatosabb, mint egy oroszlánviadal.
  A hídon mentünk át éppen, amikor Lilla megkérdezte, hogy a nap hátralévő részében is számítson-e Ákos jelenlétére.
  – Nem kell. Tegnap a Zeróban hagyta a kulcscsomóját, aztán elhúzott bulizni, reggel meg pofára esett, mert azt hitte, kizsebelték a klubban.
  Lilla az ablak felé fordult, a homlokát az üvegnek támasztotta.
  – Megérdemelte volna a hanyag disznó.
  – Lepasszolom neki a cuccát, aztán hazamegy.
  – Ez nálatok fiúknál valami betegség, hogy elhagyjátok a kulcsaitokat? – kérdezte.
  – Mi van?
  Előrángatta a trikó alól a nyakláncát, amin a kerítésen lévő lakat kulcsa lógott. Azt hittem, már túllépett ezen, így váratlanul ért a haragja.
  – Azóta se találtad meg, mi?
  – Nem – feleltem, de éreztem, hogy elő kell állnom valamivel. – De amúgy nem is terveztem, hogy leszedem onnan. Miért, te igen?
  – Persze, hogy nem – háborodott fel.
  – Akkor ezt megbeszéltük. Én is hosszútávra tervezek veled.
  Megsimogattam a haját, mire a napsütést idéző mosoly is visszaköltözött az arcára.
   – Utálom, hogy ennyivel leveszel a lábamról – panaszkodott.
  Dehogy utálta, és ez nagyon bejött nekem.
  Utazás közben alaposan szemügyre vettem, mert sokat barnult a nyáron, ami miatt a szeplői jobban látszódtak, és ettől az arca is megváltozott. Szívesen megszabadult volna tőlük, pedig ugyanúgy hozzátartoztak, mint a hajszíne vagy a zöld szeme. A körmeit a trikónál sötétebb pirosra festette, némelyikre apró köveket ragasztott. Az is tetszett.
  Viszont amikor Ákosra nézett, az állát makacsul megfeszítette, mint általában, amikor mérges. Vagy amikor Kovács piszkálja matekórán.
  Zavarta, hogy ennyire bámulom, mert fészkelődni kezdett. Kínjában elővette a mobilját, hogy zenét hallgasson, bedugta a fülébe az egyik fülhallgatót, a másikat felém nyújtotta. Ha nem is egyezett az ízlésünk, alapvetően nincs gond Lilla zenéivel. Épp a Prayer in C szólt, aztán az Foalstól az Inhaler.
Amikor megcsókoltam, Ákos a fejét rázta a túloldali ülésen.
  – Nyilvános helyen vagyunk ám! – kiáltott át hozzánk úgy, hogy az egész busz hallja. A köcsög.
  Lilla arcszíne vörösre váltott, mert jó néhányan felénk fordultak.
  – Ha egyszer belezúg egy csajba, kamatostul fogja visszakapni – suttogta a fülembe.



Megjegyzések

Megjegyzés küldése