A könyv címéről mindenképp ejtenem kell pár szót. A Sulijegyzetek mindig is munkacím volt, ami inkább kifejező, semmint a szívemhez közel álló, de ki kellett találnom egy címet a könyvnek, hogy elküldhessem a pályázatra.
Persze kaptam segítséget, merre érdemes új címet keresnem, de még így sem véglegesítettem egyetlen ötletet sem.
A Sulijegyzetek jó példa arra, hogyan lesz egy ötletszikrából a végén egy egészen másfajta történet némi montázs segítségével. Nálam az írás mindig azzal kezdődik, hogy olvasóként hiányérzetem támad. Néha csak egy hangulatot keresek, néha egy konkrét műfajra vagyok rákattanva, és azok közt bogarászok nekem való történet után. Egy időben például a misztikus-romantikus ifjúsági könyveket faltam (két nyilvánvaló ok miatt: a misztikum és a romantika :-)), de abból is elég lett egyszer. Eljött az idő, amikor úgy éreztem, ki kellene vonni belőlük a karmokat, a vámpírfogakat, az angyalszárnyakat és mindenféle szupererőt. Ekkor támadt a hiányérzetem.
Eljutottam hát odáig, hogy elővettem egy régen félretett történet vázlatát. Az a sztori még nem ifjúsági regénynek indult, mert a főbb szereplőket felnőttként álmodtam meg, és egy kalandos-romantikus regényt szerettem volna írni. Ahogy belemerültem a tervezésbe, a történet valahogy átcsúszott a múltba, egész pontosan a főhősök középiskolai éveibe, és ezzel az egész regényötlet megváltozott. Szinte rögtön félre is tettem a vázlatot, mert egyáltalán nem akartam ifjúsági könyvet írni, viszont képtelen voltam visszatérni az eredeti történethez a jelenbe.
Pár évnek el kellett telnie, mire rájöttem, hogy mégis szeretnék ifjúsági könyvet írni. Nekiálltam kiszedegetni azokat a részeket a történetből, amire szükségem volt, és valami újat hoztam létre belőle. Ez lett a Sulijegyzetek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése