Ilyen volt 2019

A tavalyi év nem lett a kedvenc időszakom. Nem minősíteném egyértelműen undok évnek 2019-et, inkább egy gonosz szellemnek, ami rendszeresen az utamat állt, így a terveim és az eredmények, amiket elértem, nem lettek szinkronban.

Kezdve azzal, hogy a kézirat, amit tavalyra terveztem - mint tudjuk - nem került kiadásra. Keveset meséltem róla, és nem csak azért, mert végül nem lett belőle könyv, de nagyon furcsa a kapcsolatom (ha nevezhetjük így) ezzel a kézirattal.

A főszereplő fiú karaktere különleges a számomra, mégis kicsit nehézkesen íródott meg a történet. Olyan se veled, se nélküled érzések uraltak végig, miközben ezernyi változatban játszódott le a fejemben a sztori, mégsem találtam hozzá azt a stílust, ami szükséges lett volna.

A kéziratot tehát félretettem, mert ha az ember elakad valamivel, akkor a legjobb, ha mással foglalkozik, és egyszer csak jön a megoldás. A főszereplő, Balázs karakteréről továbbra is úgy vélem, hogy regényben a helye, talán csak nem a megfelelő lánnyal kezdett eddig. Ironikus, hogy nem csak az életben buknak el ezen a párkapcsolatok, hanem esetemben a regényekben is.

Jó hír, hogy a megoldás azóta meglett a két fő problémára, már csak időt kell szakítanom rá, hogy újraírjam.

Az életemben történt változások is közbejátszottak, hogy le kellett faragnom az írásidőmből. A munkahelyemen átszervezések zajlottak az év elején, de sokkal inkább az vonta el az energiámat, hogy elköltöztem Budapestről, ahol 2016 októbere óta laktam.

Ha visszatekintek, négy év alatt  három városban is éltem, ami azért nem semmi. Arra semmiképp se panaszkodhatok, hogy nem láttam világot, csak kicsit kellemetlen, hogy a leadási határidő előtt cuccoltam össze magamat és a bársonytalpút, és tettem át a székhelyemet a koronázó városba.

Szerencsére Szeged és Budapest után úgy érzem, viszonylag hamar hozzászoktam Székesfehérvárhoz. Egy írónak kincsesbánya egy új hely, mert valójában egy felfedezni való új világ ez, és csak hagyni kellett, hogy magába bolondítson. Főleg a környékbeli városok és falvak varázsoltak el, amik egészen más hangulatúak, mint ahol felnőttem, és olyannyira megihletett, hogy máris megalapozta két regényem helyszínét. 😊

Áprilisban egy rövid időre visszakapcsolódtam a könyves közegbe, mert meghívtak dedikálni a könyvfesztiválra. Ezek a találkozások veletek mindig emlékeztetnek, miért is akartam a könyveimet kivenni a fiókból és megosztani másokkal, és mindig feltöltődtem újra, hogy folytassam ezt az utat.

Nyáron aztán a magánéletemben történtek említésre méltó események, például az, hogy egy újabb cicával gyarapodott a családunk, így két gengszterrel kell boldogulnunk. A trikolor kislányt én vittem a kapcsolatba, a párom pedig örökbe fogadott egy vörös-cirmos utcacicát egy alapítványtól.

( A fotón egy ritka pillanatkép, amikor nyugton vannak, amúgy nem ennyire békések. Általában megy a harc, a vinnyogás, a hajnalban kergetőzés, az egymás harapdálása és szervezett akció keretében a legmelegebb radiátor kisajátítására, de amikor elegük van egymásból, akkor tartják a két lépés távolságot.)

Természetesen van regényhős nevük is az igazin kívül, ami izgalmasabb, mint a Henrik és a Szuszi. Néha csak így hívjuk őket, hogy  Nagyonkarom és Puhapocak. Szerintem nem is szorul magyarázatra, hogy miért. 😊

Próbáltam rávenni a másik illetékes gazdit, hogy akár papírra is vethetné a gondolatatait, mert kellőképp kreatív hozzá, és egész biztosan  humoros belső  macskamonológok születnének a tollából, de egyelőre nemet mondott a javaslatra. Azért én reménykedem.

Nyár végén regényírás helyett novelláztam kicsit, amit eddig nem tartottam annyira az én terepemnek, de kezdem megszeretni. Eddig azt gondoltam, hosszabb történetekben tudok csak gondolkodni, ám most ráéreztem annak az izgalmára, hogy mennyire  nehéz dolog lekicsinyíteni egy történetet. Leginkább pedig azért fogok többet kísérletezni vele, mert így könnyebben bemerészkedhetek mágikus világokba is, ami eléggé hiányzik mostanában.

Közben szereztem egy belevaló előolvasót, aki bármikor szeretettel várja, ha valamit legépelek (köszi Ani 💗). A novellámat már ő véleményezte, és remélem, a most készülő regényemet is megmutathatom neki a közeljövőben.

Idén először a szülővárosomba is elhívtak író-olvasó találkozóra, amire nagy örömmel mondtam igent, hiszen a helyszínéül szolgáló könyvtárnak gyermekkorom óta vagyok az olvasója. Sok kellemes emlékek köt oda, akár a főiskolás évekből, akár későbbről, amikor már tanítottam, és az óráimhoz kerestem anyagokat.

Ráadásul megismerkedtem Aranymaggal, aki nem csupán a beszélgetést vezette, de azon kívül is beszélgettünk egy kicsit az írásról, szakmáról, könyvkiadásról, és az ilyesmi is jót tesz a lelkemnek.

Karácsonykor nem mentem el a kiadó rendezvényére,  lévén, hogy nem jelent meg új könyvem, másrészt idén fontosnak éreztem a családot választani, és a legtöbb időt velük tölteni.

Az új év pedig mindig tiszta lapot ad. Nem szoktam fogadalmakat tenni, mert nem az én stílusom.

Íróként annyit szeretnék, hogy idén ismét olvashassatok tőlem, és ezért ősz óta rendkívüli erővel dolgozom egy új kéziraton, ami azt hiszem, újra tavikatás lesz. Pár hónap múlva, amikor végzek vele, és elküldöm a kiadónak, meglátjuk, hogy tényleg így van-e, addig pedig:

SIKEREKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK NEKTEK!