Bevallom,
néha hetekig nem bír lekötni egyetlen könyv sem. Azok elég sivár
napok. Persze ott van a másik véglet is, amikor falom a betűket,
és miután végzek egy könyvvel, nem is hagyom leülepedni a
történetet, hanem nyúlok a következőért.
Így
történt ez nyáron is. Minimaratont tartottam, ahol kimondottan
magyar szerzők könyveiből válogattam krimi, romantikus és
fantasy kategóriában. Akkor épp erre támadt kedvem. Már az
ötödiken is túl voltam, mindegyik elvarázsolt, de aztán
elakadtam, és nem tudtam, mi legyen a következő. Végül
megszakítottam a sort, és egy olasz írónő regényével tettem
próbát, de sajnos nem sikerült átrágnom magam rajta. Nem a
regényben volt a hiba, ebben biztos vagyok, csak hiányzott az a kis
plusz, amivel a korábbi könyvek elkényeztettek.
Nehéz
megfogalmazni, mit takar ez a „plusz”. Szinte megfoghatatlan.
Rejtélyes.
De... lehet, hogy elég lenne a tejszínhabhoz
hasonlítani a kávén. Mármint én nagyon szeretem a feketekávét
is, de a habos változat valami mennyei. Talán furán hangzik ez az
összehasonlítás – könyveket kávéhoz hasonlítani –, de
bármikor megpróbáltam másként megfogalmazni az érzést, nem
találtam a megfelelő szavakat.
Ez a pluszt egyébként akkor is megkapom, ha a hazai író külföldi környezetbe helyezi a regényét, ami nem ismeretlen jelenség. Ámde a stílus, a hangulat, a humor, a történetvezetés sokszor leleplezi a szerzőt. Előfordult már, hogy csak a szöveg alapján rájöttem, hogy a látszat ellenére magyar író művével van dolgom.A karácsony előtti időszakot azért szeretem, mert a kiadók ilyenkor belehúznak, és több kiadvánnyal készülnek az olvasóknak. Idén is nagyon várok pár könyvmegjelenést habos kávé kategóriában, de félreértés ne essék, feketekávé kategóriában is. :-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése